Egész napos oktatás iskolánkban
Gondolatok az iskolaotthonos oktatásról
Iskolánkban már 10 éve tanítunk ebben a szervezeti formában. A tapasztalatok szerint a legjobb átmenet óvoda és iskola között. A hagyományoshoz képest sokkal kedvezőbbek a feltételek mind az oktatás, mind a nevelés területén.
Egyik előnye, hogy zökkenőmentesé válik az átmenet az óvodából az iskolába. Az óvodai 20-25 perces foglalkozások után nem kell a gyerekeknek rögtön 45 percig figyelniük, hanem fokozatosan növeljük a tanóra idejét. A napi tanórákat nem sűrítjük bele a délelőttbe, hanem megosztjuk, délelőtt, délután, és a köztes időt játékkal, mozgással, levegőzéssel, beszélgetéssel, mesével töltjük ki. A félnapos oktatással szemben egy másik nagy előnye pedig az, hogy hét közben nem kell a táskát hazavinni, tehát a leckeírás is itt történik a tanító irányításával, segítségével. Azon kívül pedig, hogy nem visznek haza leckét, cipelniük sem kell a nehéz táskát mindennap, így a gerincüket is kíméljük.
Az iskolaotthonban egy osztály tanulói a „saját” tanítójukkal készülnek fel az órákra, így egy-egy gyerekre sokkal több idő és energia jut. Az osztályban tanító nevelő tudja legjobban, hogy melyik gyereknek miben kell segítenie, így az egyéni fejlesztés, ill. felzárkóztatás, vagy a hiányzás utáni pótlás is sokkal hatékonyabb. Az is nagyon jó, hogy két pedagógus foglalkozik velük – egyik a matematika, másik a magyar nyelv és irodalom és a hozzájuk kapcsolódó egyéb tantárgyakat tanítja –, így szakmailag is többet tudnak nyújtani. Másrészt pedig az átfedési időben, amíg az egyik nevelő kiviszi a gyerekeket az udvarra, a másik korrepetálja a rászorulókat.
Nevelési szempontból is mindenképpen előnyösebb ez a szervezeti forma, hiszen a közösségépítésre, a közösségformálásra sokkal több lehetőség nyílik. A tanórákon kívül, a közös játék, séták, kirándulások, teafőzés közben sokkal oldottabbak a gyerekek, így a pedagógus más élethelyzetben is látja növendékeit. Ezáltal összetettebb képet kap róluk, ami segíti a személyiségformálást.
Részt vehetnek színházi előadásokon, mert azon a napon átcsoportosítással megtartjuk a tanórákat, és délután pedig el tudnak menni az előadásra.
Fontos még megemlíteni azt is, hogy az ebéd és a levegőzés után lefekszenek egy órára. A pedagógus mesél nekik, s van, aki elalszik, van aki „csak” pihen.
Mindent összevetve ezt a szervezeti formát sokkal gyermek közelibbnek, humánusabbnak tartjuk, mint a hagyományosat.
Az egész napos oktatás munkarendje:
|
H É T F Ő - P É N T E K |
800-810 |
BESZÉLGETÉS |
810-855 |
TANÓRA/ÖNÁLLÓ TANULÁS |
855-910 |
TÍZÓRAI SZÜNET |
910-955 |
T A N Ó R A/ÖNÁLLÓ TANULÁS |
955-1010 |
SZÜNET |
1010-1055 |
T A N Ó R A / ÖNÁLLÓ TANULÁS |
1055-1105 |
SZÜNET |
1055-1150 |
T A N Ó R A / ÖNÁLLÓ TANULÁS |
1140-1240 |
JÁTÉK – EBÉD – LEVEGŐZÉS |
1240-1345 |
PIHENŐ – MESE |
1345-1430 |
TANÓRA/ÖNÁLLÓ TANULÁS |
1430-1445 |
U Z S O N N A S Z Ü N E T |
1445-1530 |
T A N Ó R A |
1530-1600 |
„RAKODÓ” – készülődés haza |